Ma már csak az idősebbek emlékezhetnek azokra a hősies időkre, amikor még sikk volt a műanyag. Bő ötven évvel ezelőtt a nylon, a vinil, a pvc elárasztotta a hétköznapokat – a jövőkutatók pedig teljes biztonsággal jósolták, a csodálatos újdonság pár évtized alatt uralni fogja mindennapjainkat, s lakásunkban minden praktikus műanyagból készül majd. A jósoknak részben igazuk lett: a műanyagok valóban nélkülözhetetlenné váltak – ami viszont környezetünket illeti, abban tévedtek.
A világ ugyanis nagyot változott. Az emberek újra örömmel kezdték felfedezni, milyen jó visszatalálni a természetes anyagokhoz: egyszerűen azért, mert kellemes olyan környezetben élni, amit ezekkel rendezünk hozzánk simuló egységgé. Mert másfajta életet élhet az, aki olyan miliőben töltődhet fel a napi hajsza után, amit fa, növények, víz – és természetesen Földünk egyik legősibb anyaga, a kő – határoz meg.
Nem tudjuk, önök hogy vannak vele, de mi nem tehetünk róla: mindenünk a kő. Az általunk forgalmazott természetes kőtermékek a világ minden tájáról, így Európa, Dél-Amerika, Ázsia és Afrika számos országából érkeznek, mint például Horvátország, Németország, Hollandia, Olaszország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Szerbia, Brazília, India, Kína, Libanon, Marokkó, Indonézia, Thaiföld. Nem mellékesen méreteset téved, aki azt hiszi, a kő hideg-rideg anyag: mi bárkinek szívesen bebizonyítjuk, milyen sokféle alkalmazása létezik ennek a csodálatos, gyönyörű anyagnak, mely fantasztikus nyugalmat, állandóságot varázsol minden térbe.
Cégünk nem csak forgalmazza a legkülönbözőbb bel- és kültéri kőburkolatokat és -termékeket, kerti kiegészítőket, díszítőkavicsokat, sziklákat, szaniterárukat: mindenfajta enteriőr megtervezésében, kialakításában segítünk, maximálisan szem előtt tartva megrendelőink minden kívánságát.
Nem csupán új családi házak tervezésénél számíthat szaktudásunkra: tapasztalataink mutatják, mennyivel szívesebben töltik az időt a vendégek azokon a vendéglátóhelyeken, ahol a mi segítségünkkel, sok-sok pompás kővel készítik el – vagy alakítják át – a belső tereket.
Azok is bátran fordulhatnak hozzánk, akik eladni készülnek házukat – már néhány apróbb átalakítás is nagyban növeli egy ingatlan eladhatóságát, sőt, akár árát is: sokszor épp egy-egy hangulatos sarokba szeret bele a vevő… És szívesen teszünk vonzóvá-széppé olyan tereket is, amiket a közvélekedés általában – és, valljuk be, többnyire sajnos jogosan – kellemetlen helyekként tart számon: például önkormányzatok, bankok, szolgáltatók ügyféltereit, várakozóit. Hogy valami praktikusat is mondjunk: az ügyintézést ugyan nem gyorsítja az ízléses környezet, az ügyfelek viszont kétségkívül türelmesebben várakoznak majd…
Böngéssze át ajánlatainkat, aztán keressen bennünket, és győződjön meg róla: ha kő valami, mi vagyunk a legjobb választás…